A cég prezentáció

A prezentáció célja minden esetben ugyanaz: valamilyen ismeret, információ, tudás átadása egy vagy több személy felé.Cég prezentáció

•    A prezentáció azonban nem csupán egyoldalú folyamat, hanem egy párbeszéd az előadó és hallgatósága között. Ez nem csupán a hagyományos párbeszéd szóbeli kommunikációjával jellemezhető, e kommunikáció az előadó és a hallgatóság minden reakcióját, rezdülését magában foglalja. Ide tartozik a testbeszéd, a mimika, a gesztusok, és a már említett szóbeli megnyilatkozások.
A jó előadó legfőbb tulajdonsága, hogy felkészültsége és rutinja mellett mindig figyel hallgatósága non-verbális reakcióira és a kellő időben reagál ezekre. Így például, ha a hallgatóságon az unalom vagy fáradtság jeleit észleli, rövid kitérőt tesz vagy szünetet tart.

A vállalati prezentáció fogalomköre hasonlóan széles a hagyományos értelemben vett prezentációéhoz, tematikailag azonban jóval szűkebb, mivel általában a vállalatot érintő témakörökre korlátozódik.

A cég prezentáció célrendszere:

•    Átfogó tájékoztatás cég szinten
•    A cég belső információs rendszerének eredményesebbé tétele
•    Átfogó tájékoztatás adása a partnerek számára
•    A cég kommunikáció hatékonyságának növelése
•    A vezetők illetve középvezetők kommunikációs képességeinek fejlesztése
•    A vállalati célok megvalósításának elősegítése

Az idő múlásával változik a gazdasági környezet, ami arra kényszeríti a cégeket, hogy ők is tartsanak lépést ezzel a változással. Ez lassú, de állandó folyamat, így a cégek is lassan, de folyamatosan változtatják arculatuk tartalmi oldalát. Mivel az arculat formai oldala a tartalomból ered, és azzal egységet kell, hogy alkosson, természetes módon a corporate design is változik. „Vagyis a vállalati megjelenésre a permanens mobilitás a jellemző.”

A vállalati prezentáció iránya szerint lehet:

Belső prezentáció:
a belső prezentáción azokat a cég ügyeit érintő közléseket értjük, melyek hallgatósága kizárólag a cég dolgozói.

Külső prezentáció: a külső prezentáción azokat a céges ügyeket érintő közléseket, előadásokat értjük, melyek hallgatósága a cégcsoport valamely tagjának munkatársai, vagy külső partnerek. A külső prezentáció abban tér el a belső prezentációtól, hogy formáját tekintve korlátozottabb, a közlés módja hivatalosabb, nyelvezete irodalmibb, szervezése, felépítése, előkészítése hosszabb időt vesz igénybe, és több láncszemen megy keresztül a végső forma megtalálásáig, a végső jóváhagyásig.

Információtartalmát tekintve a prezentáció lehet formális és informális jellegű, attól függően, kihez szól és mi a közlés célja.

A formalitások betartása a külső prezentációk legnagyobb részénél szükséges, kivételt az alól például az anyavállalat munkatársainak esetleges nem csak munka céljából tett látogatása jelenthet. Ez esetben az informális jellegű közlések mennyisége nagyobb, ugyanakkor a formális jelleg is megtalálható. Erre jellemző az irodalmi illetve köznyelvi nyelvhasználat is. A belső prezentációk esetén a formális jelleg az alkalmazottak vezetők felé történő beszámolóiban, hivatalos jellegű tájékoztatóiban domináns leginkább.
Az informális jelleg leginkább a cégen belüli közlések jellemzője, mely a belső viszonyokon, a belső légkörön alapul. Legszélsőségesebb formája a vállalati, vagy céges pletyka.

A céges prezentáció tartalmi csoportosítás alapján számos fajtára bontható, ezek közül a legfontosabbak a következők:
•    Beszámoló a közvetlen vezető felé
•    A felső vezetés informálása
•    Beszámoló, tájékoztatás a munkatársak felé, értekezletek
•    Jelentések az ügyvezetésnek
•    A cég bemutatkozása a partnerek felé
•    Beszédek a vállalat alkalmazottai felé
•    Sajtótájékoztató
•    Beszédek rendezvényeken a külvilág felé
•    A cég és termékeinek prezentációja kiállításokon, szakmai konferenciákon

 

Hirdetés

Műkörmök - műkörmösök alkotásai
Műköröm kellékek - műkörmös
Körömdíszítés - havi TOP20
Műköröm tanfolyam - OKJ képzések
CN műköröm hírek, rendezvények
Műköröm alapanyagok - 6 márka
Műkörmös kereső - körmös oldalak
Műkörmös játékok - Nyerj!
Műkörömépítő szakemberek
Műszempilla - LuXLash
Műköröm - a Körmös Portál
Műköröm minták - műköröm képek
Körömfutár - ingyenes kiszállítás
UV lámpa- műkörmös
Körömlakk világmárka
Műköröm webáruház - Neked
Elite Körömszalon - a minőség
Műköröm step by step - leírások
Francia műköröm - köröm minták
Műköröm zselé - műkörmözéshez
Műköröm készítés - körmös címek
Műkörömépítés - szolgáltató ajánló
Műkörmös tanfolyam - képzések
Műköröm képek - műkörmösöktől
Műköröm díszítés -kombinált köröm
Spange - feszítőszálas spange
Műkörmös asztal - Crystal Nails
Köröm minták - francia köröm
Műköröm csiszológép -CrystalNails
Kozmetikai termékek -Holt tengeri
Műkörömépítő tanfolyam - neked
Vállalkozási ismeretek - tananyag
Műkörmös ismeretek - tananyag

Körmös Honlapok

Sata Zsuzsa
Mihok Fruzsina
Nagy Zita
Ady Klaudia
Bagi Tímea
Administrator
Vasanits Orsolya
Jánosi Zsuzsanna
Biró Erzsébet
Szákovics Erika
Fehér Renáta
Szekeres Szilvia
Márton Noémi Nyna
Nyircsák Orsolya
Szoboszlai Marcsi
Fellner Adrienn
Műkörmösök további honlapjai
Műkörmös könyvtárak
Műkörmösök képei
Műkörmös termékcsoportok
Műkörmös alapanyagok