Cégprezentációs ismeretek

Példa a vállalati prezentáció gyakorlati megvalósulására

A vállalati prezentációnak számos formája van, melyek a vállalati élet mindennapjainak szerves részét képezik. A hagyományos értelemben vett prezentációk mellett nagyon sok esetben előfordult a cégek életében, hogy váratlan, előre meg nem tervezett prezentációra került sor. Ilyenkor természetesen a rutin és a már meglévő biztos ismeretek mellett az adott technikai eszközökre kell támaszkodni. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha ezek rendelkezésre állnak, csakúgy, mint a bemutatásra kerülő anyag.

prezentacio_3

A vállalati prezentáció főbb formái, pl:

  • Beszámoló az anyavállalat felé – a felső vezetés által – féléves jelentés, az éves tervek prezentálása
  • A partnerek látogatásakor tartott rövid előadás – kereskedelmi osztály
  • Beszámoló a vállalaton belül: termelési értekezlet
  • Részvétel szakmai kiállításokon
  • Egyéb prezentációk: a francia és a német leányvállalatoktól érkezett vendégek fogadásakor rendezett rövid bemutatkozók
  • A kereskedelmi célokra használt, de az egész vállalatot átfogó módon bemutató ismertető füzet
  • Az egyes osztályok által készített beszámolók a magyar és német ügyvezetés felé – szóban és írásban, ide tartozik a havi forgalmi jelentés is